Izzó eseményhorizont

"On your journeys you will find
Balance of the heart and mind"

Bevezetés, sejtés; kiinduló tapasztalat

Mi az az eseményhorizont, amin pszichedelikus munkával dolgozunk?
Mi az az izzó energiaív, amin túllógva fáj, innen pedig kényelmes?
Miért izzítjuk, feszítjük ezen ív körvonalát?
Miért lakjuk be e határterületet, és miért tűnik oly helyesnek, ha lazább? – Mert teljesebben látszik és szabadabban lakható a jelen valóság.
Ez a látásmód miért látszik szélesebbnek, teljesebbnek a hétköznapi valóságnál, és miként láthatnám ezt akkor is így? – A személyiségem lazításával, érzelmeim, érzéseim tisztább érzékelésével, mély hálával és együttérzéssel. Önazonossággal.
E felületek tudatunk régiói. Megismerésük, relaxálásuk a könnyebb döntések, könnyebben áramló élet előhírnökei.
Hétköznapiság és mindent magába foglaló, konzekvens, felelős, biztonságos valóság egyszerre.

Kifejtés, két héttel később

Ez az eseményhorizont egyszerűen a tudatos és tudattalan területünk határa, mely leképződik a testünkben, sejtjeinkben, energetikánkban, idegeinkben. Viselkedésünkben, életünkben, kapcsolatainkban. Közérzetünkben.

Mindegyik terület rendben, minden természetes és harmonikus, kiegyensúlyozott – főleg ha törekszünk is rá. Ismert és ismeretlen.

Rendszeresen utazunk a részek közt, álomban, sokféle kifejező, figyelmesen végzett munkában, segítségben, testmozgásban és más tudatállapotokban. Van, hogy konkrét formájú gondolatok és képek alakulnak ki, egyes tartalmak teljesen tudatosak lesznek – néha pedig csak sugalmak, sejtések, megérzések formájában jutunk információhoz.

Azt mondjuk információ, hiszen formálja gondolkodásunkat, viselkedésünket és testünket, saját, belőlünk fakadó erőnket is.

Szintén a munka, az élet része, hogy döntésképesek legyünk, válasszunk, módszeresen. Életben vagyunk, mi vagyunk az élet, az élet van bennünk. Ha bennünk van az élet, akkor hogyan, mennyire harmonikusan?

Amikor valami felüti a fejét, érzelemmé, emlékké válik bennünk melyet újra élünk, és ez a tapasztalat vagyunk (egy pillanatra) – egy attraktor –, akkor mit teszünk?

1. Első körben érezzük.
2. Közben teresebbé válunk, látásunk, érzékelésünk picit kitágul, kis munkatér alakul ki körülötte.
3. És döntést is hozunk, hogy átéljük, a részünkként; tudjuk, hogy mulandó; és hogy sok más területünk is van. Választunk egy ilyen területet, amit szeretnénk.

Figyeljük az attraktorok működését, hagyjuk a formánkat tágulni és alakulni. Érzelmeinket gazdagodni, gondolatainkat kiegyensúlyozódni, elmúlni. Testünket változni. Idegrendszerünket, működésünket, belső határvonalainkat alkalmazkodóbbá, elasztikusabbá, gyorsabbá válni. Kívül egyszerre lenni határozottabb és finomabb.

Én például harmóniát szoktam választani, ha hiányom van valamiből akkor azt tudatosítani, és amit hiányolok érezni és megtalálni magamban. (Hiánytrauma.)
Ha a határokkal van bajom kívül és egy belső képben, akkor ezt érzékelni, érzelmi és kényszergondolati hatásait tapasztalni, és azt is amitől megnyugszom, ami mögötte van, az érzelmeket. És észrevenni: nem az én dolgom, a probléma kívül van és nem belül, az én dolgom magamnak lenni. Eszerint viselkedni. (Befolyásoló trauma, határral kapcsolatos trauma, a szakkifejezést nem tudom.)

Mindezekhez külső segítségre lehet szükségem, ez természetes, társas lények vagyunk! Ilyenkor az én dolgom segítséget kérni és nyitottnak lenni rá. Aztán ez kimozgat az attraktorból amibe szűkültem és ragadtam, segít eljutni a második pontig, teressé válni és öngyógyulni. Természetes dolgok ezek. Megfelelő ismétléssel, tudatosan, egyre rugalmasabban.

Ez a munka valóban a döntési szabadságról szól.

Milyen döntéseket, mozgásokat, állapotokat ismétlek? Milyen attraktorhoz vonzódom? Mennyire szabadon élek és mozgok, és számomra megfelelő területen vagy nem? Az élet bennünk van, de az életben vannak vonzással rendelkező, saját látást szűkítő gócpontok (melyek valójában további lazulásra, idefigyelésre és melegségre szoruló régi nézőpontok, például egy gyermek emlékei); és a mi látásunk megtartása rajtunk áll, nem a gócponton, mely csupán kis részünk, és a számunkra helyes gyakorlásunkon, mozdulatról mozdulatra visszanyert belső erőnkön, döntéseinken és így szokásainkon múlik.