Teljesség felé tartó gondolatok az egyedüllétről és együttlétről

Mottók:
"Engedd meg magadnak hogy lásd, amit nem engedsz magadnak, hogy láss." - Erickson
"Nem adhatok mást, csak mi lényegem." - Lucifer / Madách


Egyedül vagy együtt
Belül vagy kívül

Egységben, biztonságban
Vagy kétségben, biztonságot tartogatva

Egyedül: megsemmisülni
Vagy egyedül: kifelé virágozni

Együtt: milyen szinten találkozni?
Azon a szinten érdemes, ahol valóság van

A személyiség: méreg
Vagy a személyiségünk: mellékhatásunk

Pontosítok: bizonyos állapotokban mellék
De egyébként egy csoda

Végsősoron a személyiség mindegy
De az úton van

A belső szabadságot kifele virágoztatni
Minden ember úgy, ahogy van

Sokkal jobb világ lenne
Mert teljesen más szinten hoznánk döntéseket

Amikor egyedül vagyok
Akkor lehetek-e végtelen?

Szabadságtanulás
Megsemmisüléstől el nem futás

Segíteni nem azt jelenti, hogy kiszolgálom a személyes igényeidet
Segíteni azt jelenti, hogy mélyebb szinten kommunikálod hiányod, vagy más traumád

Csöndes, üres jelenlét
Kifelé virágzó benső

Köztünk is létrejöhet
Vagy csak bennünk?

Az égvilágon semmit sem adhatok
Csak elvehetek

Társaságot nyújthatok, de nem úgy, hogy odaadok
A mélyebb valóságban kinyílhatok

Az intenzitás csak még mélyebb
Még teljesebb nyílás

Az isteni valóság csak még mélyebb
Még teljesebb intenzitás


Nagyon fontosnak gondolom most azt, hogy az egyes rétegeket megértsük, amik bennünk vannak. Megértsük a mozgatórugóinkat, és megértsük azokat a finom személyiséghártyákat amik mozgatnak, formáznak, megkötnek. Több ilyet is ismerek magamban. Tudom ezek kapcsolatát a régi, véres eseményekkel. Félelemmel, testi és szellemi épségem védelmével, a megszületés szabadságával, az elszakadás horrorjával. Presszióval vagy annak hiányával. Öndefinícióval szabadon, vagy formába préselődéssel.

A személyiségünk gyászunk alakja, ahogy Steven Levine fogalmazta; a kérdés, hányféle dolgot gyászolunk és milyen formában, az milyen módon köt meg ma, milyen módon nem adjuk át magunkat az életnek, milyen sarkokban milyen arcokkal milyen pókokat találunk.

Milyen módon fekhetünk el szabadon az élet mezejének füvén. Érdemes a személyiségek terében rendet tenni, vagy hozzuk egyszerre a hátterünket előtérbe?

A testem sokszor fogalmaz egyértelműen. Mély ellazulással, feszültség hiányával, organikus gördülékenységgel, megadással — néha meg éppen feszültséggel. Oly gyakran felülbírálom, felülgondolkodom. Számomra kényes témákban. Előrevetítek. Hátranézek.

Nem is olyan könnyű belefeküdni az ismeretlenbe, ugye, amíg meg nem csinálom.

Az ismeretlenben milyen egy kapcsolat? Szerintem csak olyankor lehetséges, ha mindketten beleheveredtünk. Szemkapcsolat.

Vagy visszaemlékszünk az ős-szívbéli, eredeti kapcsolatra, vagy nem. Rettegek a szabadságomért = épségemért.

Megsemmisülés, halál, vagy szeretet. Itthon, "itthonos szorongás" nélkül. Sokszor megéljük ezt a szorongást. Ne!


Élet.