Életem

És főleg a benső életem
Másnak nincs nagyon jelentősége

Ahogy a külső és belső összeér
És csodák történnek

Vöröslő és fehér rózsák egy régi kútkáva körül
A kertben zöldell minden

A bejáratnál — nagy, kerek kapu — Őr
Biccentünk egymásnak, őszinték vagyunk

Bévül, a belvilágban számosak és számtalan
Dús füvű mező, Világfa, köröttem segítők

Caladan — mély ős, Édesanyám — legerősebb segítőm
Erőállatom — mamutom, Nagymamám és mindenféle állatok

És versünk hősei, lényem hősei, interfészei
Sárikám és Zoltánom

Belső Sára egyszerűen, természetesen szép
Vörös szeplős bőre és világos-rozsdavörös haja
Mosolygós, kerek arca
Szép keze, pihés az alkarja, sudár az alkata

Belső Zoltán szelíd Tarzan, visszafogottan okos
Középhosszú, hullámos, világosan szétterül a haja
Szépen egyenes a háta, izmos tartása
Segítőkész a keze, relaxált hozzáállása

Rajtuk keresztül csatlakozom a női és férfi világhoz
Ők azok, akik elveszik az éleket
Sárám lehetővé teszi, hogy fiús, női, finom csípőíveket simítsak
Testvérként, sorstársként érintsek női melleket

Zoltán harctalan férfi énem
Nem áll pozícióba függőlegesen vagy vízszintesen
Lazít és szeret, záróizmot és lelkeket
Nyugodt erővel épít testeket

Egyensúlyban vannak
Bizonyos dinamikán kívül állnak
És sok értéket közvetítenek nekem
Kitöltenek teret és betöltenek elveszettnek hitt érintéseket

Új nekem, hogy nem kell automatikusan
Polárisan rácuppannom
Bármire amit látok, szaglok, hormonálisan
Fenomenálisan elég fejet hajtanom és kezet nyújtok

Egyes szintjei a figyelemnek
Egyes szintjei az azonosulásnak

Egyes szintjei a közvetlenségnek
Egyes szintjei az önbecsapásnak

Egyes, őszinte szintjei az életnek
Egyes, önazonos, könnyített szintjei az életben maradásnak

Lazulj el, mindig
Lazulj el, mindig

Isten minket
Isten minket