Eklektikus mix, eklektikus rend
Valószínűleg azért kések, hogy én irányítsak. Hogy egyéniség legyek – az legyen, ami úgy gondolom, hogy jó nekem.
És ez valószínűleg egy határátlépős traumára adott esetlegesen határátlépő válasz.
Részben tudat alatt.
Beletenyereltek a cuccomba, basszák meg. Így tudom visszafordítani. Basszák meg.
Harmadik születési mátrix, basszák meg, teszek magamért, belecsatornázom az életerőmet.
Forrás belül és projekció kívül. De legalább tudok róla.
Egy hármas lista arról, hogy mi a legfontosabb ilyenkor:
1. Testi, érzelmi és szellemi egészség, egyensúly.
2. Önkifejezés.
3. Megfelelő tér.
Ezek nélkül megsemmisülök, önmagamba feszülök, elveszek.
Nagyon fontos úgy léteznem, hogy szeretnek. És hogy önmagam tengelye legyek. Ebben a formában, ahogy vagyok. Szeretem, ha látják a szépségemet.
Szeretem, ha szeretik, ahogy pihenek. Pihenésben tudom a legjobb munkát elvégezni.
A szeretnek egy mindset, testi érzet, érzelmi szépség, hurkos-spirális-organikusan kibomló színes belső képek.
Definíció, vállalás: Meg kell tanulnom nemet mondani, őszintén, abban a végtelen relaxációban, ami lenni szeretek.
A relaxáció nem lustaság. Minden eddig szövegemmel ellentétben nem vagyok lusta. Relaxált szeretek lenni.
Meg kell nézni, miként tudom ezt kommunikálni úgy, hogy ráérezzenek, úgy, hogy megértsék.
Ez elvezet a harmadik témához, ami a fekete lyukak, olyan területek, amik kiesnek a látókörünkből jelenleg. Mindenkinek van ilyen!
(Úr Isten, mennyire jól esik írni! Rég nem csináltam, két hete!! Két évnek érzem.)
Tehát ez két dologról szól: egyrészt igent mondani erre, másrészt és ezzel együtt beemelni lehetséges és kiteljesítő, pozitívnak vélt életutakat az életünkbe. Teljesülő élet, leírom harmadszor is.
Ez az úgynevezett komfortzónából való kilépés. A komfortzónából történő kilépés nem a cél, egyszerűen csak ott vannak a fekete lyukak, amelyek hívnak.
Átjárás a komfort és diszkomfort között. Ki a gyümölcsökért és vissza a picit ezzel is meghízott kényelembe.
Rend, megszokás: a határokon, fekete lyukakon kívül még egy pillér.
A rend univerzális, olyan, mint én és nagyobb, mint én – és érdekes módon belőlem jön. Megtart.
A rend néha nekem az, ami megtart, mert olyan, mint én. Néha pedig jól esik a külső rend, feketelyukas módon.
Amikor ez megvan, akkor szépnek látlak, passzolónak és harmonikusnak, könnyen kapcsolódom Veled. Amikor nincs meg, szenvedek.
Relaxációban a fekete lyukakból kreativitás áramlik.
Amikor a testemre hallgatok, önkifejezek, kedvező emberi, társas, fizikai térben lehetek: cseperedek.
