Automatikus öröm

❦
A nyitott, nyílt szeretet és a vidámság, fiatalság, öröm választásának képessége. Mély szentség. ❤️
És ennek megfelelő döntéseink, itt és most. 🙏 Könnyű a jelent választanunk, ha a jelen teljes.
Néha feszülünk, máskor kedves személyiségünk. Megfigyeljük, hogy mi miatt feszülünk, mik a mögöttes gondolataink és érzelmeink. Mi tülekedik a tudatalattink szélén, hogy megjelenhessen? Meghívhatjuk őt az álmainkban, a rituáléinkban, kifejezésben – feltételek nélkül, lazán és bizalommal. Biztonságos, mert természetes. Ez a pozitív életforma. Testi életforma.
Mi az a kapcsoló, amit az adott helyzetben megteremtettünk – amiről úgy gondoljuk a helyzet megnyomott? Hogyan tudunk kapcsolatban maradni a szeretteinkkel és autentikusak maradni?
Nagy szeretetet, érzékiséget és könnyű örömet élek meg mostanában, teljes kölcsönösségben. Csoda és áldott állapot, nagy ajándék. Amikor (szerencsés kapcsolódásban ritkán) ebben is elkezdek húzni-vonni, taszítani, akkor elgondolkodom mit csinálok, kommunikálok és felvállalom a felelősséget. A másik szintén elvégzi a saját munkáját. Mert szeretnénk "mi" lenni, áradó szeretetben. Sokszor az élethelyzet hordozza magában a feszültséget, és ekkor is azok vagyunk, akik a szabadon egymás és világ felé áramló szeretetet választják és tesznek érte.
Mi történik amikor a jövőben vagy múltban időzöm, mi történik amikor eltollak vagy visszahúzódom? Megszenvedem a negatív érzelmeimet, a látószögem beszűkül és egyedül találom magamat. Túl büszkén, bebástyázva, megvédem magam és csak magamra számíthatok. Nem passzentos fenntartott, megtestesült kép ez és kellemetlen, egészségtelen számunkra. Ez nem jelenti azt, hogy nincs helye rendezésnek, nincs helye a határok rendbetételének, és főleg kommunikációnak két mélyen értő és érző lény között, olyanok között, akik tényleg szeretik egymást, és akik teste is automatikusan szereti egymást.
Mindenkit hallani, mindenkit látni, szeretni. Helye van mindenkinek, és mindenki lehet az, aki, egy jó, egészséges, egymást elfogadó és egymásnak jót kívánó kapcsolatban.
Szóval hogyan válik a paradicsom a senki földjévé, pontosabban az én földemmé? Magamtól is eltávolodom ilyenkor. Szóval nem egy egészséges föld.
Ezt írtam egy álom után nemrég: "Anyámmal valamilyen feszülés, de milyen? Azt tudom, hogy nagyon feszültem belül, megint határokra hatástalan dühvel. Követelés volt, "demand"! Valamit követelt tőlem. Valamit követelek magamtól, valamit követelek Tőle. Közelséget követelek Tőle. Miért nincs itt hétvégén? Visszahúzódom anyámtól és Tőle is, és magamtól is? Nem igazán push-pull ez a push-pull, hanem visszahúzódás, és visszanyitás. Nagyon szeretnék vele lenni, és nagyon szeretném, ha velem lenne."
Szeretném, ha hallaná a hangom! És Ő aztán hallja is a hangom. Mert szeret engem és megvan a képessége rá, és én is hallom Őt, mert szeretem és megvan a képességem hozzá. Újra hallom magam, nem rekednek benn a szavak. Rendkívül igazságtalannak találom amikor nem lehetséges megértés. Megjavul és gyógyul a szívem amint lehetséges és létrejön a kapcsolat.
Azt választom, hogy nyíltan szerethetem magam és nyíltan szerethetem Őt. Amikor nem megfelelő a preferenciáinknak a pillanat, amikor nehéz vagy terhes az emlékeztető, amikor egészséget akarunk a pillanat teljessége helyett, amikor elképzelt jövőképet vagy valamilyen múltat óhajtunk e teljes valóság helyett, akkor nehéz helyzetbe tereljük magunkat, és a kapcsolatainkon keresztül másokat. Emlékeztessük magunkat, hogy az egész paletta rendelkezésre áll most is, és egy szegletét látjuk éppen, ami egy kérészéletű színes kép. Egy lehetősége a megértésnek, hogy választhassunk. A testünk egy kép, az érzelmeink kivetített képek. Ez a tapasztalat most, itt egy megvilágítása ennek a parcellának. Lazuljunk – kérlek, hogy lazítsunk, lehessünk képesek belelazulni, legyünk együtt! Együtt lenni szeretni valakit, akkor is, ha "csak" a szívünkben.
Térjünk vissza a közvetlen, automatikus szeretethez, itt és most, a maga megszentelt idejében.
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Teremtő kívánságom, hogy elegendő közvetlen, minden szinten szerető, kölcsönösen indított és megvalósuló érintéssel, Vele és az Ő számára is, és otthon-itthon is.
❦