Összeérő határok

Lucifer a tagadás androgün istene.

Ki a határátlépés androgün istene? Azé a fajtáé, amire senki se kért felhatalmazást, önmagunkat öltöztettük hatalomruhába, csúszós fajtába.
Kinyúltunk önmagunkon, összemaszatoltuk magunkat a másikkal és a másikat velünk, összeértünk, jó nagy felületen, kicsit összezavartuk a formánkat, majd visszahúzódtunk. Közben szerettünk. Ezért mentünk.
Kezdem azt hinni (mert tudni nem tudok semmit), hogy ez egy modell, vagy inkább makett ahelyett, ami egy találkozás lehet.

Egy találkozás helyesen piknik egy egyszerre virágzó és termő, napos ligetben. A ligetnek van ajtaja, van kútja, a kútnak kávája. A káván fehér és vörös rózsák illatoznak. A ligetben lehet szarni, és akkor azt valakinek el kell takarítani, vagy körül lehet nézni, és ráérezni mi van, milyenek az adottságai és adottságaink. Ez a liget az igazlátás, igazmutatás ligetje. A kútnak mélysége van és alá lehet szállni, ott lesz egy kapu, a kapun túl ki tudja milyen világ. Onnan vissza lehet jönni, az egészet lehet látni. Ha beengednek a ligetbe, a kútba, és vissza.

A kulcs az igazmondás. Ha hazudunk – önmagunknak és másnak –, akkor nem ebbe a ligetbe jutunk, hanem papírmasé másába, párhuzamosba, ahol aztán lehet szarni és egyből van papír is. Ki szeretne így élni? Miért jobb papírhoz dörgölőzni, mint igazán élő finomsághoz?

A valódi liget idilli, de vad. Bármit lehet, ha beleegyeznek. Igazmondás és beleegyezés, vagy visszautasítás. Vissza-utasít: másik utat keress. Nem rólad szól, a közös koordináta-rendszer ösvényeinek hálózatáról szól. Minden út Rómába vezet. Azon mész, amelyiken útépítés van vagy tömegbaleset, vagy keresel egy másikat? Az utak szétfoszlanak, teremnek, gondolhatod, az is egy út. Eközben véglegesen szeretnek. Az ismeretlen szobák, vakfoltok, új utak akkor nyílnak, amikor a fenti, szép rend van. Kettőből valami új, egy harmadik áramlik elő.