Minden ugyanúgy a kedvesem
Az is a természetünk, hogy hárítsunk
Hogy vádoljunk, félre nézzünk
És csak a szépre nézzünk
Hogy ne ássunk, ásítsunk, vidámítsunk
És eljön az idő, amikor ásni kezdünk
Kukacokat találunk, szart és könnyeket
Konyhakertet, virágágyat
És alatta szart és könnyeket
Az is a konyhakert
Ebből élünk, táplálkozunk, félünk és remélünk
Merjünk rettegni
Merjünk énekelni
Merjünk elébe menni, és amikor itt van
Rettegni, remegni, énekelni, kifejezni, leírni
Csendben fájni, kerek tavat könnyezni
Nem tart örökké és nem mér szűk marokkal
Énekel, dúdol, hangosan kacagva üvölti teli torokkal
Élettel
A remény értelmetlen többé, nincs remény és nincsen jó sors
És rossz sors sem, Én vagyok, mindig ez voltam
Sírás, kacagás, rettegés és fájdalom egyre megy
Seb, sebszáj, sebszél, sár, már vár
Mesélhessen arról, hogy minden reánk vár
És minden egyenlő, ugyanabból van, ugyanabból jön és ugyanabba tart
És ha sírnak neked, ha te magad sírsz akkor nem sírsz még egyszer ugyanúgy
Hanem sokkal jobban sírsz, sokkal teljesebben, sokkal-sokkal teljesebben
Sokkal emberségesebben, mert semmi más nem vagy, mint ember
Aki mer, az nyer, aki mer, az nyer
Aki mer, az nyer
Nézz és láss, láss csodát
Ha fáj, ha félsz, ha nem akarod, ha túl szép
Ha arról mesélsz magadnak, hogy belül szebb, hogy otthon szebb, hogy mással szebb
Holnap szebb, az egyik oldal szebb, a kényelem szebb, a fejfájásnál
Minden oldal szebb, mint egyik oldal
Ne válogass, igyál, igyál, végtelen bőkezű, bőséges a forrás
Mint egy virágszál, csak igyál, igyál
Fogadd és megnyugodhatsz, elintézi önmagát
Önmagától áll, önmagából áll, dőlj hátra és csak nézd és láss
És igyál amíg kell
Nem jobb ez sem a deákné vásznánál, és az sem
Csak figyelj és igyál, tiszta fényben állsz
Törzsed van akkor is, ha nem akarod, és gyökered, és olyan koronád
Amin annyi a világ, amitől a szíved hétfelé kiált
És alig kapsz annyi levegőt ami a kiáltáshoz elég
És minden levegő téged vár, a tiéd, te vagy
Hagyd, hogy fájjon
Az önvádat cseréld fájdalomra
A tér, a levegő, a törzsed, gyökered, koronád teszi a dolgát
Növekszik amíg növekszik, és elszárad amint véget ér ez a világ
A tér, a levegő teszi a dolgát, a tüdőd teszi a dolgát
A szíved, emésztésed, agyad, bőröd teszi a dolgát
A szeretteid teszik a dolgukat
Mind ugyanazt a dolgot
Élnek, működnek
Nőnek, elenyésznek, nőnek, elenyésznek, nőnek, elenyésznek
És te csak állsz, és sebszáj és csömör és világ
És félelem és kontaktus, és felengedés és közelebb
És egy és szeretet és sebszáj és félelem és harag és rázkódás
Fájdalom — És józanság! Egy a józanság
Ne félj. Elég. Hagyd, érezheted, és amint érzed teret kap és véget ér
Ahonnan jön égig ér
Térben állsz, mint mindenki, befelé kapcsolódsz, mint mindenki
Szeretlek, mint mindenkit, szeretni tudsz, mint mindenki
Minél nagyobb fejest ugrasz, annál nagyobb partot érsz
És annál nagyobb a víz ami a parthoz ér
És minden szeretted ez a part és az a víz és ugyanúgy fejest ugrunk
És leülünk és figyeljük a naplementét, és az összes ember körvonala
Az össze lény körvonala a mi körvonalunk, ahogy nézzük a naplementét
És ugyanúgy ugrunk, ha ugranunk kell, amíg ugranunk kell
Amíg vissza akarunk ülni és nézni és nézni a naplementét
És érezzük a bőrünkön a többi embert, a többi lényt
Ahogy nézzük együtt a naplementét
Merd hát kitölteni tereddel a teret
