Lepkéink szárnyai

A testem elülső fele megnyílik
Mint a pillangók szárnya, mint húslény
Bársonyos, vörös anyagból, odabújó szeretetből
Energiamező, háló, áramló hártyaszerkezet
Fénysugárutak és erek keresnek téged
A másik fényalagutat, mezőt, jelzőlámpákat
Kitáguló pórusokat, utakat
Bőrt és feromonokat

Ott állok előtted meztelenül, előttem állsz meztelenül
Vagy sétálunk erdőn-mezőn, én nyitottan merevedem feléd
És vágyom rád, az illatodra
Hogy a melledre vegyél és leegyszerűsödjek, visszatisztuljak ott
Nyelvé és szájjá váljak és puhává, csak a péniszem nagyon merev
A kezedben, ahogy simogatod, becézed, húzogatod
A szíved dobol, az enyém is, nyugalom is van
És nincs is, ahogy lüktetnek az öleink

A táguló fenekedre gondolok, a beszökő ujjaimra, nyelvemre
A vágyra hogy megkönnyebbülnél, hogy izgalom van
Akkor most engedem, jó? - mondod és engeded
A kezembe, és közben nagyon figyelek, hogy minden négyzetcentiméterét
Csókoljam az ajkaidnak és a nyelved hegyének
Folyamatosan, hogy biztonságban legyél és kapcsolatban legyünk
És így átnyitod magad, nincs is mit odaadni
Mert mindent odaadtál

És én fogadom, és fogadsz engem, fogsz, simogatsz
Vigyázunk a csókra, hogy meg ne szakadjon és tartjuk egymást a nyelvünkkel
Nyálunkkal, lélegzetünkkel
És én is elengedem, sőt nyomok, nagyon erősen nyomok miközben csókolsz
És fáradhatatlan, gondos kezeddel a péniszem húzogatod
Gondozod, hadd nőjön, hadd repítsen, olvadjon
Úgyis tudod, hogy utána egyből visszajövök
Csak addig azt nem tudom a melled szopogassam, vagy a szép szád

Amikor így együtt vagyunk, vagy én repítlek vagy te engem
Mint a vadember rángunk egymás keze alatt törzsi táncot
Normálisat és természeteset, és a csípőnk, combunk, mellkasunk
Öntudatlan, magától rángása mozgatja egymásba a nemi szerveinket
Nyelvünket a másik szájához érintjük vagy mélyre dugjuk
Hogy nyugalom legyen, és együtt vagyunk
Jelen egymás mellett, tanújaként annak ami a másikkal történik
És egyúttal test és nedvközelben osztva meg az alapvető életet

Tejesen lecsupaszodunk, azok lehetünk akik vagyunk vagy akarunk
Abban a pillanatban
Előjöhet bármi a mélyből, természetes, szép, nem vagyunk egyedül
És megmutatjuk
Ha kell egymás nyakát nyomjuk el vagy mellkasát, vagy ráfogunk ide vagy oda
Vagy olyat mondunk, amitől a másiknak pityeregnie kell
És végig-végig ott vagyunk, tudatosak, mint két kristály
És szeretettel, nagy-nagy szeretettel  valódira csupaszodunk

Néha piros ruhát vennék neked, nőit, harisnyával, mert ahhoz van kedvem
De nem merem, talán leírni igen
Mert akkor az van bennem
Férfi vagyok, nem is lehetnék férfibb, és ugyanakkor rétegződöm
Néha ezzel azonosulok, néha azzal a mással ami a felszínre jön
Szeretlek így is, olyan sokféle tartalommal
Nem egyféle doboz vagyok, sima fallal és kartonlapokkal
Hanem színes paletta, sokféle ember, ebben az egy magamban

Üresen, előre nyílva, mint a lepkeszárnyak
A tudat tiszta fénye éget és rávetül arra ami felmerül
Egyszer ez, egyszer az, a kategóriák könnyen égnek
És én ott állok piros ruhában, néha férfias terepszínűben
Néha böffentek és kerékpározom, míg meg nem unom
Néha lágyan mozdulok
És elkísérjük egymást az úton, egymásnak világítunk
Végtelen szeretettel és odafigyeléssel, elfogulatlan szeretettel