Hullámzás

Kinn vagyok a tengeren, hajózok, kinn vagyok a tengeren,
Kék az ég és kék a víz, nem látszik a part, és még felidézem magamban az alakját,
Ajkát, körvonalát.

Finom vagyok magammal és finom vagyok Veled,
Mi más egyéb lehetnék,
Nagyon szeretlek, áramolni hagyom a szívem körvonalát.

Elő-előjön a feketeség, a szex és a beteljesülés árnya,
Síkok között mozgunk fel és alá,
Éber hétköznapi pillanatainkban inkább felfelé.

Minden pillanatban elengedlek, a jobb kezem fogna,
Markolna, és én tudatosan elengedem, hagyom az igazság
Nálamnál sokkal szebb és szélesebb áramlását.

Kőszikla vagy, és a kősziklában a tenger végtelensége,
Vizes vagy, sosem száradsz meg,
Az óceánt tartó Föld mágnessége mutatja az igaz északi irányt. 

És én hagyom magam, hagyom magam, teljesen rád bízva magam, s a hullámokra,
Amelyek szelídek, ha mégoly viharosak is lehetnének,
És sodornak, erőm teljében, sodornak, lágyan, míg el nem eresztenek.

(Cím: Gerlefalvi-Nagy Orsolya Johanna; címlapkép: Papp Norbert)