Coming out (1)

Nyílt levél magamhoz

“Peace begins when expectation ends.” – Sri Chinmoy, akiről fogalmam sincs kicsoda, de a Sri jót jelent. Én úgy tudom ezt megfogalmazni, hogy the oppsoite of anything specific is freedom. Leszögezés nélkül. Az övé szebb, az enyém eszesebb.


Tízenkét sor

Ma és minden nap hűséges leszek önmagamhoz,
Mert rendes ember vagyok, alkalmas,
Nem hajlok semmilyen nyomásnak.
Nem vagyok jobb vagy kevesebb, mint mások.
Az égvilágon senki sem a főnököm,
És nem függök senkitől.
Senki sem tud megbüntetni,
A Tisztítótűzben pedig felállok minden bűnömért.
A testem és lelkem összes tapasztalata egy csoda,
Azokért nem kell félreállnom.
Élhetek áramló szeretetben,
És mindig szabad szeretnem.


Vagyis minden elvárás mázsáját lerakom magamról, az anyaföldre. Ezt mindenki megteheti.
Borzalmas súlyok között élek néha, belső súlyok.
A Piano című filmet újra fogom nézni szerintem, legalábbis néhány jelenetét.

Regresszálok ilyenkor valamilyen korai tizenéves, gyerekkori állapotba, amikor nem így teszek. Hazudok és rejtőzködöm, adaptálódom, békítek, bármit azért, hogy ne legyen harag. Cserébe nem vagyok önmagam. Főleg magamnak hazudok, például azt, hogy kibírom a belső elvárásaimat, de kifelé is hazudok amikor jó képet vágok. Nem tudom pontosan milyen módon, de ez korlátoz és beszűkíti a figyelmem áradását, és ellehetetleníti a válaszokat. Elkerüléshez vezet. Amit szeretnénk csak szeretet. Fényes faként be- és kiágazó kapcsolatokat inkább.

Én, a gyerek mindig azt hiszem, hogy én vagyok a hibás. Én, a felnőtt tudom, hogy nincsen hibás, természetesen. Én, a felnőtt tudom, hogy kettőn áll a vásár, és hogy szeretettelenül aluszunk az időszakos fakulás idején, egy régi korban.

Annak idején nem mertem megmutatni az ellenőrzőmet. Nem érdekelt a tanulás. Vadultam. Azt senki sem kérdezte meg, hogy miért vadulok. (A szerző megjegyzése: másfél évig, vademberhez nem méltó, civilizált módon.) Beilleszkedési processzem volt. Annak idején nagyszüleim, és nagyszüleim nagyszülei korában éltem a saját koromban.

Általában olyankor estem ki a kapcsolatokból, amikor más dolgom volt, és emiatt kizártak. Nagyon sokszor zártak ki, és általában a harag vagy megszégyenítés módszerével.

Akkor még rettegtem a lányoktól, és vágytam őket. A fiúkkal közelebb voltam, követ dobáltam és fantáziáltam. Szeretnék a saját koromban élni.

Aztán éltem hazugságok nélkül, hosszú ideig. Sem magamnak, sem másoknak nem kellett hazudnom. Kivéve Édesanyámat vagy a munkahelyemet ímmel-ámmal, azért, hogy ne kapjak megtorlást valamiért, szerettem őket és néha féltem. Most megint regresszálódom, de tranziensebb az ügy, átláthatóbb, nem tart olyan sokáig.

Visszatérve a Tízenkét sorhoz: Isten segít, és mégis nekem kell mindezt betartanom, nap nap után, lépésről lépésére és nem túlzás: lélegzetről lélegzetre. Ismerni a pólusaimat, a félelmet és elszakadást, és ezek körül tág világban élni.

Úr Isten de jól esik, ha szeretnek és szerethetek. Áramlás. A saját koromban.


Fakó lova helyett
Fényes faként kiágazóan virágzó
Kapcsolatokkal

•

Csak szeretni kell
És hogy szeressenek
És én tudom